2011. július 24., vasárnap


A múlt héten ismét eljutottunk a Tisza tóhoz, de most a Lányok nélkül, egy kedves baráti párral, hogy körbe tekerjük a tavat.
Poroszlóról indultunk, Kisköre, Abádszalók, Tiszafüred érintésével érkeztünk vissza Poroszlóra.
Az út majdhogynem teljesen sima, végig a gáton, na jó az utolsó 9 km a 33-s főúton, ez volt a legrosszabb. Előzetes kalkulációnk szerint kb 40 km, ezt a helyiek is megerősítették, de mire a végére értünk lett belőle 70 km.
Kicsit elfáradtunk, de délután a tóban fürödve már nem is éreztük a letekert kilométereket.
Vasárnap megnéztük Örvényesen a tiszavirág tanösvényt, majd délután Poroszlón a Tisza-tavi tanösvényt... még mindig ugyanolyan varázslatos, mint volt 2007-ben
Ajánlom Mindenkinek, csoda szép hely, kedves emberek és feledhetetlen élmények:-)
Lányok gyöngyöztek:-)
Emlékező dróttal dolgoztak és csak a gyöngyöket adtam, öröm volt látni őket, ahogy elmélyülten dolgoztak...

Ajándékba készült:-)
Egy peyote technikával készült fülbevaló...nem olyan régen tanultam meg ezt a technikát...
nagyon tetszik, nagyon izgalmasnak tűnik... ez az első szárnypróbálgatásom... és készül egy karkötő is,majd mutatom azt is.